IMF: nem engedünk, de nem is állunk fel az asztaltól
„Mi nem engedünk, nem kötünk kompromisszumot, de nem is állunk fel az asztaltól" - mondta Christine Lagarde, az IMF-vezérigazgatója a Magyarországgal folytatott tárgyalásokról a CNN-nek.
„Mi nem engedünk, nem kötünk kompromisszumot, de nem is állunk fel az asztaltól" - mondta Christine Lagarde, az IMF-vezérigazgatója a Magyarországgal folytatott tárgyalásokról a CNN-nek.
A pénzügyi piacokra nehezedő nyomás olyan mértéket ért el, amely "közös és döntő" utat követel az európai országoktól - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója Sao Pauloban, a Globo News tévéadónak adott nyilatkozatában. Szerinte az Európai Központi Banknak (EKB) elkötelezettebb szerepet kell vállalnia az euróövezeti válság megoldásában.
Antonio Borges személyes okokkal indokolta távozását, utódja is megvan már.
Politikai átláthatóságra, vagyis a jelenlegi bizonytalanság felszámolására van szükség az olasz hitelválság elleni küzdelemhez - utalt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője a Silvio Berlusconi miniszterelnök utódlásának kérdésére Pekingben csütörtökön.
Váratlanul Németországba utazott Nicolas Sarkozy francia elnök - közölték szerda délután német és francia források.
A világgazdaságot magával rántani fenyegető örvény elkerüléséhez a kormányoknak megtakarítási és növekedési programokat kell életbe léptetniük - jelentette ki Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója a német Der Spiegel magazinnak adott interjúban.
A francia köztársasági bíróság hivatalosan is elindította kedden a vizsgálatot Christine Lagarde volt pénzügyminiszter, a Nemzetközi Valutaalap jelenlegi főigazgatója ellen, akit hamisításban való bűnrészességgel és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak.
A fejlett országokban lehetséges már rövid távon munkahelyeket teremteni és gazdasági növekedést elérni, miközben a kormányok középtávon a költségvetés kiigazítására, egyensúlyozására összpontosítanak – írta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a Financial Times című brit napilap internetes változatában hétfőn megjelent cikkében.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint néhány európai állam technikailag már recesszióban lehet, de ez nem vonatkoztatható szükségképpen az euróövezet, illetve az EU egészére.
A Nemzetközi Valutaalap pénteken megerősítette, hogy képes lenne tőkét bevonni az alap európai tagjaitól.
Nem született megnyugtató válasz a világot és főként Európát lázban tartó adósságválságra, bár néhány dologban sikerült előrébb lépni a pénteken véget ért cannes-i G20-as csúcson. A hvg.hu összegezte, hogy áll most a helyzet és mire számíthatunk a közeljövőben.
Olaszország hitelességi problémával küzd az olasz kormány által bejelentett deficitcsökkentő intézkedések miatt - mondta pénteken Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a G20-ak csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatón Cannes-ban.
Az európai bankoknak meg kell erősíteniük tőkehelyzetüket - mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója hétfőn az egyik francia rádiónak adott interjúban.
A válság veszélyes új szakaszába léptünk, a közös döntések nélkül nem tér vissza a bizalom, amire oly nagy szüksége van most a világnak - mondta a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója csütörtöki beszédében Washingtonban. Christine Lagarde úgy fogalmazott: hiszi, hogy van út a fenntartható kilábalás felé, de ez keskenyebb, mint volt korábban, és csak egyre keskenyebb lesz.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Christine Lagarde a gazdaság mai problémáinak kezelésére az enyhe pénzügypolitika, mindenekelőtt az alacsony kamat politikájának folytatását javasolta hét végi felszólalásában a központibank-vezetők éves konferenciáján, az amerikai Jackson Hole üdülőhelyen.
Vizsgálatot rendelt el a francia köztársasági igazságügyi bíróság csütörtökön, hogy tisztázza Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap (IMF) jelenlegi főigazgatója, volt francia pénzügyminiszter szerepét egy 2008-ban nyújtott nagy összegű kártalanítás ügyében.
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója az amerikai elnök gazdasági tanácsadóját, David Liptont jelöli a pénzügyi szervezet első számú vezérigazgató-helyettesi pozíciójába, így továbbra is megmarad a több mint négy évtizede élő hagyomány, hogy az IMF élére európai, míg a második székébe amerikai szakember kerül.
Ismét elhalasztotta a döntést Christine Lagarde volt gazdasági és pénzügyminiszter ügyében pénteken a francia igazságszolgáltatás.
Szeptemberre lesz kész az új görög mentőcsomag, az eurózónának ugyanis még "néhány hétre szüksége van" ahhoz, hogy a bankok szerepének feltételeit meghatározza a közös erőfeszítésben - jelentette ki szerdán a francia gazdasági miniszter.
Kedden életbe lépett Christine Lagarde ötéves kinevezése a Nemzetközi Valutaalap élén; a szervezet a legmagasabb erkölcsi normák betartását, illetve az IMF-nek való hűséget várja el - derül ki a szervezet keddi, a kinevezés feltételeit részletező tájékoztatásából.